ÍZ DÖMPING

Ne csak azért együnk, hogy éljünk!

Az isteni Császármorzsa glutén - és tejmentesen.

   Eleinte a legkevésbé sem rajongtam a quinoáért, amikor le kellett mondanom a gabonákról. Még akkor sem, ha tudtam, hogy jót teszek vele magamnak! Egész egyszerűen olyan ízetlennek, semmilyennek találtam akárhányszor megfőztem és megettem. Akkor kezdett megváltozni a véleményem, amikor kísérletezni kezdtem vele. Az első étel ami igazán ízlett belőle (sőt meghaladta a gabonás verzióját) a grízes tészta volt. Utána már tudtam, hogy a következő, amit elkészítek belőle az a Császármorzsa lesz!

20210531_193701.jpg

 

  Hozzávalók:

- 60 gramm quinoá. Mennyiségre 2 személynek elegendő adag készíthető belőle, de ha figyeljük a szénhidrát mennyiséget akkor ez inkább 1 főre elég (kb. 36 gramm lassan felszívódó szénhidrát plusz a gyümölcsök!).

- 1 egész tojás.

- 1 dl növényi tej (házi rizstejet használom a legtöbbszőr) vagy kókusztejszín. Épp melyik van otthon!

- Reszelt citromhéj ízlés szerint (mindig vegyszermentes, kezeletlen héjú citromot válasszunk!).

- Édesítő (amit használunk - én porrá őrölt eritritet vagy lépes mézet használok). Kb. másfél - 2 evőkanál édesítőt adok hozzá. Ha lépesmézet használok akkor a végén, a kisütött tésztára csurgatom rá a mézet.

- Idénynek megfelelő bogyós gyümölcs.

- Kevés vanília aroma/vanília (nem szükséges hozzávaló, de ad egy plusz ízt).

20210531_193321_001.jpg

 

  Elkészítése:

Egy edénybe beleteszem a quinoát, felöntöm vízzel és a tűzhelyen hagyom, hogy felforjon majd pár percig még takarék lángon főzőm. Ez után leöntöm róla a vizet (ezzel eltávolítjuk róla a keserű ízt) és tiszta vízzel újból felöntöm, hogy tovább tudjam főzni. Ha már kissé megdagadtak az apró quinoá szemek leöntöm ezt a vízet is róla. Figyeljünk arra, hogy amennyire csak lehet tényleg minden csepp víz lekerüljön róla!

Egy tálba felütök egy tojást, hozzáöntöm a növényi tejet vagy tejszínt, hozzáadom a reszelt citromhéjat, az édesítőszert. Az egészet alaposan összekeverem majd fokozatosan hozzáadom a főtt quinoát és ezzel is elkeverem. Egy keveset hagyom állni majd forró telflonba a maszából a felét beleöntöm. Kezdetben takarék lángon sütöm, de amint az aljának lesz egy kicsi színe erősebbre veszem a lángot alatta. Egybe itt  nem tudjuk átfordítani, ha már az egyik oldala megsült, mert törik, de ez nem gond, mert az eredeti császármorzsát is apró részekre törik szét! Így fakanálal a széthullott részeket fordítsuk át a másik felükre és sűssük azokat is szép aranybarnára!

Ha az összes tésztát kisütöttük szórjuk meg alaposan megmosott bogyós gyümölccsel. Ha faggyasztott gyümölcsünk van otthon az is tökéletes hozzá és a mikróba pár perc alatt ki is olvaszthatjuk.

Természetesen aki lekvárral jobban szereti egye úgy!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://4everwomen.blog.hu/api/trackback/id/tr9516577634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

ÍZ DÖMPING

Jóval változatosabb a glutén - és tejmentes étkezés, mint gondolnánk. Anyagcserezavarral élők számára jött főképp létre ez a blog, de ha változatos étkezésre vágyik valaki illetve újdonságokra akkor is itt a helye!

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

Friss topikok

süti beállítások módosítása