ÍZ DÖMPING

Ne csak azért együnk, hogy éljünk!

Hamis rétes. Sparherd egy elfeledett segítőnk a konyhánkban.

  Úgy gondolom sok olyan dolog van az életbe, ami vagy egyszeri és megismételhetetlen emléket, élményt ad vagy csak életünk egy bizonyos szakaszában gazdagít minket.

Igen, így van ez a gasztronómiai élményekkel is! Mint amikor a lőrinci mamámnál nyaraltam egy ízben és a szomszéd néni (mi csak Icuka néninek neveztük) átadott mindig valami frissen illatozó süteményt. Egy alkalommal egy hihetetlenül finom kávés sütemény volt az, amit akkor ettem elöszőr és utóljára! Később fiatal felnőttként mepróbáltam elkérni tőle ennek a mesés süteménynek a receptjét, de addigra már olyan sok év telt el, hogy nem emlékezett rá!

Így jártam! Csupán a csodás íz emléke maradt meg, amit azóta is kutatok, hátha egyik kávés süteményben majd meglelem újra! :)

Hasonlóan jártam apai nagymamám kruplispogácsájával is. Nagyszüleim Somogy megyében; egy kis faluban laktak, kertjük a "Kupa vár" alatt feküdt. Igazi mesebeli hely volt. Nyaranta, reggel sűrű köd borult a kert aljára. Ettől még sejtelmesebbnek tűnt a távolban magasodó bazilika romja. 20210327_152151_2_blogmeretre.jpg

 

movarkandallo-sparherd-3.jpg

 

forrás:http://www.movarkandallo.hu/galeria.php?galeria=sparherd

 

Megérkezve nagyszüleim házába, a legelső helyiség a konyhára nyílott. Ott ültünk le rögtön, hogy örüljünk egymásnak és lelkes élmény beszámolót tartsunk arról kivel mi történt?! Nagymamám ilyenkor is, mint mindig sürgölődött - forgolódott a konyhába és előkerültek az unokákat váró finom falatok, mint a Sparherdben sült isteni krumplispogácsa! Amikor otthon "sima" gázsütőben vagy később villanysűtőben próbáltuk elkészíteni finomra sikeredett, de akkor sem volt ugyan az! Nagyim szakértelme (a kezében volt a sütik készítésének kulcsa) hiányzott és a sparherdben sütés! 

A sparherdben vagy másnéven takaréktűzhelyben sütés előnye az egyenletes hőmérsékletben rejlik, ugyanis olyan  anyagot használnak a sütőtérben, ami ezt segíti.  Picit olyan ez mint a légkeveréses sütők funciója, ami szintén az egyenletesen eloszlott hővel éri el a kívánt hatást. 

Nézzük meg közelebbről egy kicsit a sparherd történetét! A 19. század 2. feléhez kapcsolódik felbukkanása a vidéki konyhákban. A szabadkéményes illetve kamin kéményes konyhákban füstmentes, jó levegőjű teret eredményezett szemben az addig használatos kemencékkel. Többféle néven is illete a népi nyelv: csíkótűzhely, spór, masina. Utóbbi név a beépített takaréktűzhelyekre vonatkozott, melyek egyedi változata alakult ki hazánkban; Nyugat - Dunántúlon. Itt egybeépítették a kemencékkel, húsfüstölővel, üstházzal és a katlannal.

Kezdetben a takaréktűzhelyek anyaga vályogból, falazott téglából, nyers téglából állt, de akadt kályhacsempéből, csempéből kialakított sparherdt is (lásd fenti kép). Felső része vaslemezes, zárt tűztérrel kialakított. Legtöbbjükben sütőtér is volt és a vízmelegítő tartály sem volt ritka bennük. 

A 19. század utolsó harmadában plusz funkciót is kapott: telente a szobák fütését is a takarétűzhelyekkel oldották meg (innen ered ez az elnevezése takarék(os)tűzhely), úgy, hogy a kemencék, kandallók mellé építették vagy mobil tűzhely esetében oda helyezték. Ennek a többféle funkciónak negatív hozadéka is lett; nem vált el élesen a lakótér és a konyha. Visszavetette a lakáskultúra fejlődését. Továbbá azáltal, hogy az ételkészítés hője fűtőtte a teret megjelent a pára majd a penész problémája is, amit a kemence száraz fűtéshője nem okozott!

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon, 5. kötet (Szé-ZS),takaréktűzhely címszó, Akadémia Kiadó, Budapest, 1977 - 1982.

 

20210327_152124_2_blogmeretre.jpg

Receptként  most egy másik nagy kedvencemet osztanám meg, amit szeretett nagyim szintén gyakran készített sparherdben is! Ez pedig a rétes. :) Azért a csavar itt is meg van, hisz a blogom speciális ételek bemutatására jött létre, ahol a tej, a sima liszt és a cukor mellőzve van! De kérem, aki a hagyományos ételekhez szokott az most ne fusson el azzal a gondolattal, hogy "Atya úristenem rétes túró, tej és liszt nélkül"?! Higye el megoltható és a túró is meg lesz, igaz nem tehéntejből! ;)

Lássuk!

Aki netalán tojásra érzékeny az is fog itt kedvére való rétest találni!

 

Hozzávalók:

- Nagy méretű rizslap ( ez az, amit a kínaiak tavaszi tekercs készítéséhez használnak illetve a vietnámi konyha is előszeretettel használja). Annyi darab ahány rétest szeretnénk készíteni!

- Egy nagy alakú tál, amibe a rizslap elfér. Ebbe melegvizet öntünk.

- Totu (tojásfehérjéből készült túró). Rengeteg recept található a neten totu készítésre. Válasszuk ki a számunkra legszimpatikusabbat. Én 8 dl vízet, fél citrom levét és 8 tojás fehérjéjét használom föl hozzá. 

- Kezeletlen héjjú citrom 1db. Aldiban kapható ilyen citrom, ami vegyszer mentes.

- Mazsola vagy szárított Goji bogyó.

- Kókusztejszín vagy szintén Aldiban kapható Kókuszkrém, ami jelllegében, állagában tejföl szerű. Utóbbi jobb, mint a sima kókuszkrém.

- Tetszés szerinti édesítő (por állagú).

- Meghámozott, őrölt földimogyoró. Én körülbelül egy nagy maréknyit használok fel. A mennyiség attól függ, hogy mennyi krémmel szeretnénk a "réteslapokat" megtölteni?!

- Vaníllia aroma vagy természetes vaníllia.

- Kókuszzsír/sertészsír/olaj.

Ha kész a hamis túrónk (totunk) ízesítsük kevés kicsavart citromlével, pár kanál kókuszkrémmel (kókusztejföllel), ízlés szerint édesítővel, vanílliával és reszelt citromhéjjal. Olyan íze legyen mint annak a túrókrémnek amit a hagyományos túrós rétesbe tettünk vagy a túrós palacsintába! 

A mogyorós tölteléknél egy aprítógépbe tegyük bele a mogyorószemeket. Szórjunk rá kevés sót és hagyjuk, hogy a gép tegye a dolgát. Amikor kész tegyük egy lábasba kevés vízzel, annyival, hogy kislángon megpáróljuk. Ezután tegyünk hozzá kókusztejszínt és főzzük tovább vele, majd rakjuk hozzá az előzőleg beásztatott, lecsöpögtetett mazsolát vagy Goji bogyót és locsóljuk meg kevés rumaromával. Utóbbit csak már akkor ha lezártunk alatta a gázt, hogy ne illanjon el a rum arom kellemes íze! Valamint édesítsük. 

20210327_151839_2_blogmeretre.jpg

Vegyünk elő 1 rizslapot és tegyük bele a melegvízes edénybe, hogy megpuhúljon. Ez tényleg csak pár perc!

Ha kész töltsük meg a "túrókrémmel" illetve a mogyorókrémmel a beáztatott lapokat és tekerjük fel úgy, mint a rétes tésztát. A legjobb ha két melegvízben megpuhult rizslapot teszünk egymásra, mert a töltelékek súlyától a tészta kilyukadhat! Én 4 rudat szoktam készíteni; 2 "túrósat" és 2 mogyorókrémeset.

Végezetül egy nagy tepsibe tegyünk sütőpapírt és kenjük be alaposan zsiradékkal  és erre tegyük rá a túrókrémmel és mogyorókrémmel megtöltött tekercseket majd alaposan kenjük be a tetejüket, oldalukat és az aljukat zsíradékkal. Ha hozzám hasonlóan valaki nehezen bírkózik meg a zsíros ételekkel akkor a "rétestészták" bekenéséhez felhasználhatja az Aldis kókuszkrémet (kókusztejfölt), mert ennek a zsírtartalma viszonylag alacsony.

20210327_152004_2_blogmeretre.jpg

A kész tésztákat előmelegített sütőben közepes lángon süssük.

Kb. 10 - 15 percután nézzük meg, hogy az alján elkezdődött - e megjelenni az aranysárga szín? Ha igen fordítsuk meg mindeggyiket és úgy süssük tovább. A zsiradék mellett kókusztejszínnel is locsolhatjuk. Így még ízesebb még szebb lesz a "rétestésztánk"! 

Amikor már megkapták a tésztáink a kellő színt zárjuk le a sütőt és vegyük ki a kész "réteseinket". Szeleteljük fel és ízlés szerint még megszórhatjuk őrölt (por állagú) vanílliás édesítővel vagy csurgathatunk rá mézet!

Könnyen rá lehet szokni, mert gyors és finom ínyencség! ;)

Ha valaki látni is szeretné az elkészítését itt megnézheti videó formájában: https://youtu.be/q-lffITxZk0

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://4everwomen.blog.hu/api/trackback/id/tr116460094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

ÍZ DÖMPING

Jóval változatosabb a glutén - és tejmentes étkezés, mint gondolnánk. Anyagcserezavarral élők számára jött főképp létre ez a blog, de ha változatos étkezésre vágyik valaki illetve újdonságokra akkor is itt a helye!

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

Friss topikok

süti beállítások módosítása